A szájtetoválásról

Az ajaktetoválás a legmegosztóbb a sminktetoválások között.  Sokan ódzkodnak tőle, mert azt gondolják, hogy túl erős, feltűnő, és mindig rúzsozott, túl „mű” hatású lesz.

Akinek már van, az pedig nem szeretne lemondani róla. Én ebbe a kategóriába tartozom, ezért most szeretném bemutatni, miért is jó, ha sminktetoválva van az ajkunk, és szeretném eloszlatni a félelmeket és tévhiteket is!

A szájtetoválást többféleképpen lehet csinálni. Én személy szerint mindig a teljes ajkat satírozom,  véleményem szerint csak így lehet természetes és szép hatást elérni.  Természetesen lehet erős, határozott, szinte rúzsozott tetoválást készíteni, de a vendégeim kérése és az aktuális divat miatt  gyakoribbak természetes színek és formák.

Kérdezhetitek, hogy akkor miért is van rá szükség. Nagy általánosságban elmondható, hogy az ajkunknak nem egyforma  a színezettsége. Van, akinél a kontúrnál halványabb, van akinél belül foltos, sápadtabb színű. Na és ugye kevesen mondhatjuk el magunkról,hogy szép barackrózsaszín, esetleg meggyszínű, cseresznyepiros vagy akár mályva színű ajakpírral rendelkezünk, ugye? Ha gyakran van herpeszünk, akkor a kontúr szinte eltűnik egy-két helyen, de van, akinek alapból sem szimmetrikus. Ezeket nagyszerűen lehet korrigálni egy szájtetoválással. A túl keskeny ajkakat is lehet optikailag dúsítani, megemelni. Hihetetlen változást tud okozni akár 1 milliméternyi nagyobbítás tetoválással. Néha egy-egy szájfeltöltéssel is felér a hatása!

A színekkel  is  jól lehet játszani egy-egy tetováláson belül, ha ugyanannak a színnek a világosabb és a sötétebb árnyalatával kiemelünk, domborúbbá teszünk bizonyos helyeket.

Vannak, akik sötétebb, esetleg barnás illetve lilás ajkaikat nem szeretik. Ilyenkor elég csak a színén javítani és már teljesen más, frissebb, fiatalosabb lesz az arc összhatása.

Beszéljünk a gyógyulásról is! A szájtetoválás frissen sötét és duzzadt. Ez sokaknak ijesztő lehet. Sokszor hihetetlen Nektek, hogy egy erős színű, duzzadt, szinte piros tetoválásból hogy lesz pár nap múlva rózsaszín, természetes ajak. Mindig meg szoktam mutatni a saját szájtetoválásom képét frissen, hogy el tudd képzelni, a Tiéd is hasonló változáson fogy keresztül menni.  3-5 nap alatt fog normalizálódni a helyzet, ha betartod a kezelési útmutatót. A teljes szín majd csak 3-4 hét után fog látszani, addig nem javaslom a napozást, szoláriumozást az esetleges színváltozás miatt.

Ha meggyógyult az szájtetoválásod, akár természetes, akár erősebb színt választottál, kaptál egy egyenletes színezettségű ajkat, amivel már szívesebben fogsz mosolyogni akkor is, ha előtte nem szerettél.  Az arcod harmonikusabbá, színesebbé válik és végül, de nem utolsó sorban említsük meg, hogy egy szexi ajak nagyon vonzó a férfiak szemében is!

 

Feuerbach Angéla
Beauty Box

Ha tetszett a cikk,

kérlek oszd meg ismerőseiddel!

Megosztás

Itt tudod megosztani a cikket!